A magyar úszónak maradt még egy csúcsa, de Summer McIntosh azon a távon is már junior világcsúcsot úszott.
A harmadik hely jött össze Shaoangnak.
A játékosoknak semlegességi megállapodást kell aláírniuk.
Így lemaradnának az olimpiai kvalifikációról is.
A következő három évben 42,9 milliárd forintot költ jogdíjra az állam.
Thomas Bach szerint a sport végét jelentené, ha nemzeti kormányok dönthetnék el, kik versenyezhetnek.
A sportolók nem használhatják nemzeti szimbólumaikat, ha győznek, nem játsszák le nekik a himnuszukat.
Sikerült túlterhelni a széleket a bolgárok ellen.
„PEACE” feliratú ukrán zászlóval fotózkodtak a Wembley-ben.
DNS-vizsgálatokkal buktatták le őket Újdelhiben.
A halála okát nem közölték.
A jelenleg zajló női vébén azonban még nem.
A rendelkezéssel a női versenyzőket szeretnék védeni.
A korábbi csapatkapitány, Hugo Lloris januárban vonult vissza a válogatottságtól.
Azután coming outolt, hogy megjelent róla egy szexvideó. "Nem így akartam, de elvették tőlem a lehetőséget" - írta Twitteren.