A kormányszóvivő azt mondta, nem ő intézi a sajtóregisztrációt, ezzel le is tudta a kormányinfóról kitiltott lap újságíróját.
A járványhelyzet miatt már nincs szükség a veszélyhelyzetre, a háború miatt viszont lehet, ehhez viszont Alaptörvényt kell módosítania az új parlamentnek. Az már meg is van, hogy ebben ki vezeti majd a Fidesz frakciót.
Szerinte álvita az orosz energiafüggőség felszámolása.
A miniszter az amúgy érvénytelen gyerekvédelmi népszavazást is emlegeti a jogállamisági mechanizmus elindításáról beszélve.
100 ezer aktivistát vetettek be az utolsó napok mozgósításában.
Gulyás Gergely szerint a Szent Imre Gimnáziumban „nemzetben gondolkodnak”
Amiért „belátták”, hogy nem ez a tiltakozás legalkalmasabb módja háborús helyzetben.
A mezőgazdasági erőgépek mérettől függetlenül továbbra is 480 forintért tankolhatnak.
A kormány eddig arra volt büszke, hogy milyen szoros a diplomáciai kapcsolat Orbán és Putyin között, a kommunikációs államtitkár most számokat hozott fel annak bizonyítására, hogy ez nem is igaz.
Pedig Orbán Viktor a háború előtt még külön magyar modellről beszélt.
Mostantól a munkáltatók sem rendelhetik el a kötelező oltást.
Orbán Viktor tavaly júniusban ígért elemzést arról, miért magas a magyar covidos halálozás. Azóta rendre türelmet kértek, majd egyszer csak azt mondták: másfél hónapja nyilvánosságra hozták a tanulmányt. Hiába kérdeztük, hol van.
Rétvári Bence szerint ez egy egyszerű közigazgatási kérdés.
Volt miniszterek egymás között.
Sarkadi Zsoltnak négyszer kellett föltennie egy kérdést, mire a miniszterelnökséget vezető miniszter választ adott rá. Arra már magától utalt, hogy van különbség aközött, ha egy miniszterről az derül ki, hogy korrupt, vagy az, hogy meleg.