De a spanyol harckocsikat először üzemképessé kell tenni.
Ezzel kér bocsánatot a kanadai kormány azért, hogy több százezer őslakos gyereket zártak átnevelő iskolákba, ahol nagyon sokan meghalhattak közülük.
A kanadai ikerpár, Isaac és Mathew Auchterlonie nem számolt azzal, hogy túlélheti az ámokfutást. Nem is élték túl.
Nem akarnak egyedül beleállni ebbe.
A korábbi, 2011-es ajánlás szerint ez nők esetében még 10, férfiak esetében pedig 15 ital volt.
Először a nő perelte be a céget, de végül ő fizetett.
Az Erie tó partján álló házakra az elmúlt napokban tomboló vihar alatt csaptak fel a hullámok, a víz pedig azonnal odafagyott.
Egy idős nő azért halt meg, mert az áramkimaradás miatt nem tudta hívni a segélyhívót.
Van, ahol –45 fok is lehet, de azok sem jártak sokkal jobban, akik délre menekültek a hideg elől.
Az író, aki tíz éve elhagyta az országot és Kanadában kért menekültstátuszt, 90 évet élt.
A vád szerint egy 59 éves férfit késeltek halálra.
Egyelőre nem tudni, miért támadt rá több lakás lakóira is.
A lövöldöző meghalt.
Sokak szerint nincs erre felkészülve az egészségügyi rendszer.
A bíróság megköszönte az iskoláknak, hogy történelmi jóvátételt tanítanak a diákoknak.