Gyetvai Viktor diáktüntető pedig arról beszélt, hogy ha a cselekvést nem kezdjük el most, négy év múlva sem lesz semmi, ráadásul négy évünk sincsen.
Kis csúszással, de elkezdődött.
Rendőrök törtek utat a villamosnak, több ezren már ott vannak.
A kormánypárti képviselők inkább elengedték a régi hagyományaikat, csak ne kelljen találkozniuk a tüntetőkkel és a sajtóval.
A rendőrök igyekeztek folyosót nyitni a távozóknak.
Patyi András és Pállfy Ilona már megtartotta a beszámolóját, közben a rendőrök hirtelen visszaengedték a tüntetőket a Kossuth térre.
A kiürült téren a tüntetők krétaüzeneteit kezdték nagy erőkkel felmosni.
A parlament alakuló ülésére megtiszították a teret.
Éjféltől a TEK körbezárná a Kossuth teret, hogy ne legyenek tüntetések az alakulú ülés közben.
Vagy ha ott nem hagyja a TEK, akkor egy közeli helyszínen. A tüntetés szervezői bírósághoz is fordulnának, de jogorvoslatra már nem is maradt idő.
Az utolsó pillanatban hozták meg ezt az intézkedést.
A kordonozás ettől marad az alakuló ülés délutánjáig, de az élőláncra vonatkozó rendőrségi tiltást a bíróság hatályon kívül helyezte.
Már hétfőn 18 órakor blokkolja a rendőrség a teret kordonnal, aminek lebontásáról ma döntött a Jobbik-frakciója.
Utoljára a Fidesz-frakció bontott kordont 2007-ben.
A Demokrata főszerkesztőjének nagyon nem tetszik, hogy május 8-án a Kossuth téren demonstrál az „elenyésző nagypofájú kisebbség”.