Strasbourg Hagyónak adott igazat

bűnügy

Az egykori főpolgármester-helyettes a fogva tartásának körülményei miatt fordult az Emberi Jogok Európai Bíróságához. A bíróság keddi ítéletében 12 500 euró nem vagyoni jellegű kártérítés és 6000 euró perköltség megfizetésére kötelezte a magyar államot. Hagyót 2010 májusától 2011 februárjáig tartották előzetes letartóztatásban, elmondása szerint egy penészes zárkában, ezért pedig súlyos egészségkárosodást szenvedett.

A bíróság igazat adott a korrupciós ügyek miatt vád alá helyezett politikusnak, véleményük szerint Hagyó fogva tartásának körülményei kimerítik az Emberi Jogok Európai Egyezményének harmadik paragrafusában leírt embertelen bánásmód fogalmát. Hagyó azt is kifogásolta, hogy előzetes letartóztatása indokolatlan volt, de ezt a törvényszék elutasította, mert, előzetes letartóztatását pedig alapos gyanú alapján rendelték el, ami megfelel az Emberi Jogok Európai Egyezménye előírásainak. (MTI)