A kommunisták aduászán, a munkaszüneti napon lesz majális, özvegy Horthy Istvánné búcsúztatása és radikális vurstli is. Ezeket az állami és pártrendezvényeket kínálja az MTI és a Facebook:
Reggel 9-kor a belvárosi Nagyboldogaszony főplébánia templomban búcsúztatják marosnémethi és nádaskai gróf Edelsheim-Gyulai Ilona Mária Andrea Gabriellát, azaz özvegy Horthy Istvánnét.
Ugyanekkor, a Kodály kőröndön kezdődik a Munkáspárti majális. Sajtótájékoztatót tart Thürmer Gyula, az elnök, majd fél 10-kor felvonulás indul a Városligetbe, ahol 11-kor beszédet mond az elnök „Napjaink politikai elemzése, az MSZP választási összefogási kezdeményezése a kormány leváltása érdekében nem megoldás a munkanélküliségre, a mélyszegénység felszámolására” témában.
Szintén 9-től majálisozik az MSZP a Városligetben.
A DK is itt lesz, 11-től beszét mond Gyurcsány Ferenc.
10-kor megérkezik ide a Szolidaritás is. Fél 12-ig gyermekprogramok, majd a következő egy órában fórum lesz a munka világáról. Ott lesz Bajnai Gordon, Kónya Péter és Jávor Benedek. Utána látogatás a szakszervezeteknél. Háromig ezek a zenekarok lépnek fel: Bossa Groove, Byciklon Club Band, Branyó Experience. („Közben az EU sátorban az érdeklődők információkat kaphatnak az Unióról.”)
10:15: Pécsen ünnepel a Munkáspárt 2006. (Erről a Magyar Nemzet is írt Majális Bajnai Gordonnal és vörös csillaggal című cikkében.)
11:00: Szanyi Tibor Kecskeméten bulizik. A fórumon ott lesz még Laskovics Diána, az MSZP Egészségügyi Tagozat dél-alföldi regionális ügyvivője és Király József, az MSZP megyei és kecskeméti elnöke.
A Jobbik szokásához híven rockkal ünnepli a kommunista világnapot: a Hajógyári szigeten fellép az Ismerős arcok, a Kárpátia, a Romel és a Lord. Vona Gábor beszédet mond.