94 évesen meghalt Giulio Andreotti, a háború utáni olasz politika legfontosabb szereplője. 1972 és 1992 között hétszer volt Olaszország miniszterelnöke. Évek óta súlyos beteg volt.
1946-ban lett politikus, és több mint 60 évvel később vonult vissza. Többször vádolták korrupcióval és azzal, hogy kapcsolatban áll a maffiával. 2002-ben 24 évnyi börtönbüntetésre ítélték egy újságíró meggyilkoltatása miatt, de másodfokon felmentették a vád alól. 2004-ben a legfelső bíróság bár kimondta, hogy egyértelmű szálak fűzik a szervezett bűnözéshez, de elítélni nem tudták az ügyészség hibái miatt. Az ítélet ellenére is fontos szerepelője maradt az olasz politikai életnek, többek között mert szoros kapcsolatokat ápolt a Vatikánnal.
A kereszténydemokrata politikus életéről remek filmet is forgattak pár éve.
, (via BBC)