Győzött a csapat, szétverték Párizst

külföld

Több száz futballhuligán kocsikat vert szét, kirakatokat tört be, és összeverekedett a rohamrendőrökkel. Harmincan megsérültek, ebből három rendőr. 21 embert vettek őrizetbe. 800 rendőr és néhány óra kellett a rend visszaállítására.

Az esemény apropója a Paris Saint-German harmadik győzelme volt, 19 év óta az első. Amikor a csapat az előző nap 1-0-ra nyert az Olympique Lyon ellen, akkor is balhé volt, be is vittek 21 embert.

[mediagrid cat="2321" filter="0" r_width="auto"]

Fotók: Reuters / Gonzalo Fuentes

Hétfő este az Eiffel-toronynál lévő Trocadéro téren a csapat ünneplésére kb. 10 ezer ember ment el, de miután a PSG játékosai 7 órakor arra érkeztek meg, hogy a tömegbe füstbombákat dobálnak a huligánok, és a pódium lábánál provokálják az embereket, és egy részük fel is mászott a Chaillot-palota állványzatára, hogy a díjátadás közben a Libertés pour les ultras (Szabadságot az ultráknak) feliratot tartják fel, így 30 perc helyett öt perc után elmenekültek a stadionba, és ott maradtak estére.

Az ultrák lerohanták a sajtósokat, akiket a rendőröknek kellett kimenekíteni, mire a huligánok rátámadtak a rohamrendőrökre, feldöntötték a biztonsági kordonokat, kirakatokat törtek be, és ezt a Champs-Élysées-n és az Eiffel-toronynál folytatták. Itt egy turistabuszt is feltörtek és kiraboltak.

(Daily Mail)