Nő a legjobban fizetett frakciótanácsadó

Tbg
POLITIKA

frkaciokoltesek-egyeni4

Összegyűjtöttük, kik kaptak a legtöbbet az elmúlt két évben a pártok parlamenti frakcióitól azon lista alapján, amit az Országgyűlés adott ki. Fölényesen vezet Varga Hajnalka, akiről egyelőre nem tudtunk meg semmit, várjuk a válaszokat a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportjától. Benne vannak a legtöbbet keresők húszas csoportjában a Századvég elemzői is, Kitta, Schultz, Molnár és G. Fodor is.

Olyan celebeket is találunk a listán, mint Usztics Mátyás a Jobbik kommunikációs edzője is vagy Grosics Gyula. Sokat keresett a Jobbik önkormányzati szakértője Menczingerné is. Hála istennek egyébként is sok a nő a listán, nem úgy mint a 444 szerkesztőségében, de például Tóth Józsefnéről csak sejtjük, hogy esetleg azonos lehet a Fidesz-frakció gazdasági kabinetjének vezetőjével, a budapesti rendőrfőkapitány anyukájával, Maurer Adélt pedig még keressük. Ha esetleg felismer valakit, várjuk levelét a szerk @ 444.hu címre!

Összes cikkünk a témában innen érhető el.