- mondaná Magyarország legkommunistább nyugdíjasa, pedig csak annyi történt, hogy a rezsicsökkentés újabb lépéseként a kéményseprés árának felére csökkentését javasolta a Fidesz.
A jelenleg nettó négyezer forintos rezsióradíj július 1-jével kétezer forintra módosulhat, írja az MTI tudósítása. Így például a fővárosban egy szilárdtüzelésű kémény esetén a jelenlegi féléves díj - amely a különböző szorzókkal és áfával együtt 2127 forint - 44 százalékkal, 1194 forintra csökkenhet.
A parlament elé pénteken kerülő javaslatban az is szerepel majd, hogy az év közepétől a szennyvízszippantásért mindenütt tíz százalékkal kevesebbet kell majd fizetni.