Hasimoto Tóru oszakai polgármester két hete komoly botrányt keltve arról nyilatkozott, hogy a második világháborúban és a század első felében bizony szükség volt a koreai és kínai nők prostitúcióra kényszerítésére, igaz, hogy meg se történt. “Az életüket esőként záporozó golyók között kockáztató katonáknak pihenniük is kellett, ehhez pedig szükség volt a kéjhölgy-rendszerre” – mondta Hasimoto akkor, majd sietve hozzátette, hogy arra nincs bizonyíték, hogy erre tényleg kiépítettek volna egy rendszert.
Két hétnek kellett eltelnie, mire Hasimoto is belátta, hogy ez így nincs rendben, és nemzetközi sajtótájékoztatón beszélt arról, hogy szavait félreértelmezték. Szerinte a nők méltóságát és az emberi jogokat sértő, megbocsáthatatlan tett volt, hogy a japán hadsereg prostitúcióra kényszerítette a kínai és koreai lakosságot, és csupán arra akarta felhívni a figyelmet, hogy más országok katonái is követtek el hasonlót.
Történészi kutatások szerint a japán hadsereg 200 ezer nőt kényszeríthetett prostitúcióra a XX. század első felében, viszont azt még nem sikerült bizonyítani, hogy más országok katonasága is fenntartott volna hasonló, kiépített rendszert. (MTI)