Még több ezer embert kell evakuálni Csehországban

külföld
  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn

További néhány ezer személynek kellett elhagynia lakhelyét hétfőn a fokozódó árvízveszély miatt Közép- és Észak-Csehországban. A rendőrség közlése szerint eddig összesen mintegy 7 ezer embert menekítettek ki biztonságos helyre. Az elhagyott házakat rendőrök őrzik.

Szükségállapot Prágában
Reuters / Petr Josek

A hivatalos jelentések hétfő délig öt halálos áldozatról tudnak, de a sajtó szerint az árvíz már legalább nyolc emberéletet követelt. Miután több mint egy tucat személy hollétéről nincs információ, a hatóságok is valószínűnek tartják, hogy még lesznek áldozatok.

A Moldván az ország déli részéről észak-nyugat felé vonuló árhullám jelenleg elsősorban Prágában, Közép-Csehországban, valamint északon a Moldvának az Elbába ömlése utáni szakaszon okoz súlyos gondokat. A víz már elárasztotta Melník, Kralupy, Lovosice, Ústí és Terezín folyó menti utcáit is. Kralupyt a rendőrség lezárta. Prága déli külvárosai (Lahovice, Modrany, Zbraslav) nagyrészt víz alatt vannak, és déltől tömegközlekedéssel elérhetetlenek.

A belváros is részben le van zárva, és tilos a parkokba menni, mert az elázott talajon kidőlő fák veszélyesek lehetnek. Lezárták a turisták elől a Károly hidat, a cseh főváros egyik leghíresebb műemlékét is. A híd pilléreit különleges pajzsokkal védik a megáradt Moldva folyó víznyomásától. A metró mindhárom vonalának több szakasza le van zárva, ami fennakadásokat okoz a tömegközlekedésben. Hatósági döntés szerint, aki a veszélyeztetett városrészekből nem tud eljutni munkahelyére, szabadnapra jogosult.

Veszélyben az atomkutatás és egy kórház, megszökött két tigris

A főváros melletti Rezben leállt az atomkutató intézet, és az alkalmazottakat evakuálták. A Prágától keletre fekvő Kolínban egy kórházból 110 beteget kellett biztonságosabb helyre átszállítani. Víz alá került a pilseni állatkert egy része is, ahonnan két tigris megszökött, de a gondozók által segítségül hívott vadászok rövid időn belül altatólövedékkel elkábították őket. A prágai állatkert egy része is víz alatt van, ezért hétfőn nem nyitott ki.

A Cseh Energetikai Művek bejelentette, hogy biztonsági okok miatt mintegy 150 áramelosztó állomást kényszerült kikapcsolni, minek következtében főleg Közép-Csehországban mintegy 2500 háztartás van áram nélkül.

Prágában a Moldva vízhozama jelenleg meghaladja a 3000 köbmétert másodpercenként, és tovább emelkedik. Az eddigi legnagyobb árvíz idején, 2002 nyarán, a maximális vízhozam 4700 köbméter volt másodpercenként.

170 útszakaszt zártak le a forgalom elől az áradások miatt. A vasúti társaság jelentése szerint több mint húsz vasútvonal van zárva, és az utasoknak minden vonalon késésekre kell számítaniuk. (MTI)