A Google betiltotta a Glass első pornóalkalmazását

TECH

Órákkal a megjelenése után a Google kitiltotta a hivatalos applikációk csatornájáráról az okosszemüvehhez készült első pornófejlesztést, a Tits and Glasst.

tits2

Az alkalmazást fejlesztő Mikandi értetlenkedik, mert a publikáció előtt átolvasták a feltételeket, és szerintük ez alapján a Tits and Glass megfelelő volt. A Google azóta megváltoztatta a szabályokat és már nem engedélyezi az úgynevezett felnőtt tartalmakat a Glass-re, a Mikandinál viszont azt mondják, nem kaptak erről figyelmeztetést. Most az a tervük, hogy megváltoztatják a programot, és hamarosan újra közzéteszik a követelményeknek megfelelően.

A kifejezetten pornóapplikációkra szakosodott cég két hét alatt készítette el a programot (<--- akkora 18+-os link, mint a ház< />pan>), így valószínű, hogy a változtatásokat is gyorsan el tudják végezni.

Más kérdés, hogy egy pornó nélküli pornóapplikáció kit hoz majd lázba.

A Google hétfőn jelentette be azt is, hogy letiltják az arcfelismerő alkalmazásokat. Ezek a tiltások azonban csak annyit jelentenek, hogy a hivatalos Glassware csatornán nem lesznek elérhetőek ezek az applikációk. Mivel azonban a Glass nyílt platform, bárki fejleszthet rá alkalmazásokat, amik aztán el is terjedhetnek.

Amerikai kongresszusi képviselők korábban már aggódó levelet írtak a cégnek arról, hogyan fogják betartani a szemüveggel az adatvédelmi törvényeket. És terjednek az olyan helyek is, ahonnan már most kitiltották a Glasst viselő embereket.