Folytatódik a rezsicsökkentés: a következő, 10 százalékos rezsicsökkentést mindenképpen meglépi a kormány – mondta Németh Lászlóné.
A kormány elsődleges célja, hogy a külföldi tulajdonú energiaszolgáltatókkal megteremtse egy hosszú távú együttműködés lehetőségét, és a kabinet úgy véli, ezek a cégek is részt vállalhatnak az ország stabilizálásának terheiből, és eldönthetik, hogy „tovább jönnek-e velünk azon az úton, amit elkezdtünk” – mondta a nemzeti fejlesztési miniszter.
Eddig két cég jelezte, hogy tárgyalni szeretne a kormánnyal a további együttműködés feltételeiről – mondta. Az egyik cég szándéka az, hogy ha az állam a veszteséges területet kivásárolja, akkor ennek fejében más befektetéseket hajt végre Magyarországon. (MTI)