Erdogan alatt Törökország jobban teljesít

külföld
  • Erdogan, takarodj! - kiabálják Isztambulban a tüntetők.
  • Erdogan 2002 óta van hatalmon.
  • Azóta több mint háromszorosára duzzadt a török gazdaság.
  • Fanatikus iszlamistaként üldözték Erdogant, és most is ezért tüntetnek ellene.
  • Néhány éve még az EU és az USA kedvence volt.
  • Mostanában már diktátorozzák.

Brutálisan verték a tüntetőket Isztambulban, akik csak egy parkot akartak először megmenteni, de most már Recep Tayyip Erdogan miniszterelnök lemondását követelik. Már az 2 évvel ezelőtti arab tavaszhoz hasonlítják a dolgot ittott, holott a helyzet Törökországban jóval bonyolultabb annál, mint hogy egy vén diktátor állott posványát akarná szétszakítani radikális iszlamista és nyugatos értelmiségi egyaránt (hogy utána majd egymás torkának essenek).

REUTERS/Stringer

És a különbség nem csupán annyi, hogy Erdogan csak jövőre lesz 60, és ő rendszeresen demokratikus választásokon nyer újra meg újra. Hanem az is, hogy kormányzását (vagy a tüntetők szemével uralkodását) állóvíznek a legkevésbé sem lehet nevezni.

Erdogan jobban hasonlít például Orbán Viktorra, mint Mubarakra vagy Kadhafira vagy Aszadra.

Persze a párhuzam erőltetésekor vegyük figyelembe, hogy Törökország és Magyarország között mekkora a különbség. Törökország például sokkal nagyobb, katonai puccsok bonyolították az elmúlt évtizedeket, egy csendesnek tetsző polgárháború ölt meg tízezreket a közelmúltban (kurd-kérdés), a szomszédban van Irak, Irán, Szíria, Oroszország, a lakosság muzulmán, mások a léptékek és más a környezet. De azért mindjárt kiderül, hogy a párhuzam nem teljesen légből kapott.

Van ereje

„Törökország évtizedekig válságok és megugrások ciklusai között vergődött. 1923 óta minden kormány modernizációt hirdetett, de valójában sokáig egy szűk gazdasági-politikai elit volt hatalmon. Az erjedés a 80-as években kezdődött, a gazdaság megnyitásával. Sokáig a nehezen összetákolt koalíciók egyben tartásában merült ki a kormányok teljesítménye. A ki - mit - kap egyensúlyozás elvitt minden energiát. A mostani egypárti kormánynak van ereje valódi reformokhoz” – magyarázta a helyzetet nekem éppen öt évvel ezelőtt Isztambulban Iltar Turan, egy menő magánegyetem nyugdíjas rektora. Neki érezhetően borsódzott a háta az akkor még csak hat éve hatalmon lévő Erdogan-féle vallási pátosztól, de közben pontosan látta, hogy Törökország szárnyalni kezdett.

A 2002 óta hatalmon lévő Erdogan-kormányok akkor tartottak félidőben, és a hangulat az volt, hogy a liberális – nyugatos értelmiség éppen kezdte megbocsájtani a kulturkampfban elszenvedett vereséget a jólétért cserébe. Erdogan most már csak 1 évig lehet miniszterelnök, negyedszerre nem indulhat a posztért. Viszont éppen idén akar új alkotmányt, ami elnöki rendszerűvé alakítaná át az országot, és elnökként így még két ciklusa lenne, hogy befejezze nagy művét, Törökország átalakítását.

Fényes Porta

2001-ben 70 százalékos infláció és elképesztő válság rengette meg Törökországot. Erdogan frissen szervezett saját pártja élén 2002-ben jutott hatalomra. Azóta megháromszorozódott a török GDP, egy számjegyű lett az infláció, a világ egyik leggyorsabb növekedését érte el az ország, elképesztő ütemben nő az export.

Kőkemény liberális gazdasági programot vitt végig ehhez: volt olyan év, hogy 37 százalékkal csökkentették a szociális kiadásokat.

Hatalmas privatizációs program indult, eladtak mindent: kikötőket, telefontársaságot, lottót, bankokat. Infrastruktúrára viszont bőven költöttek: hidak, autópályák épültek elképesztő gyorsasággal. Leszámolt a kormány az IMF-fel: visszafizették a korábbi kölcsönöket, és nem hosszabbították meg a programokat.

Egyet ide, egyet oda

Engedélyezték a kendő viselését a nőknek állami munkahelyeken és iskolákban, amit a szekularista előző rendszer egyik alapvetően fontos, szimbólum értékű tiltása volt. Ugyanakkor megszüntették, hogy a nőknek csak a férjük engedélyével lehessen bankszámlájuk. Azt viszont megfúrta az alkotmánybíróság, hogy Erdogan kormányának terve szerint büntethetővé tegyék a házastárs megcsalását.

Erdogan fegyverszünetet kötött a kurd felkelőkkel, utóbbiak csapataikat éppen most vonják vissza Irakba. Sok tízezer áldozata volt a harcoknak az utóbbi évtizedekben. Engedélyezte a kurd nyelv iskolai oktatását, de börtönben ül legalább száz újságíró, akik a kurdok jogai miatt aggódó cikkeket írtak.

Erdogan kibékült Görögországgal, és áldását adta Ciprus újraegyesítésére, amit az ottani görögök szavaztak le a sziget EU-csatlakozásakor. Betiltották Törökországban a halálbüntetést. Megindultak a csatlakozási tárgyalások az EU-val. Gazdasági vonalon az EU-s jog nagy részét átvették.

A 2000-es évek közepén Brüsszelben és Washingtonban is minden idők legnyugatosabb török politikusaként ünnepelték Erdogant, akit vallási fanatizmussal vádolt saját ellenzéke otthon.

Valamikor ő is lázadó volt

Erdogan egy ötgyermekes szegény család 13 éves gyermeke volt, amikor a Fekete-tenger partjáról Isztambulba költöztek a 60-as évek végén, a jobb élet reményében. Kemény élet volt, a leszakadt Kasimpasa negyedben laktak, ahol Erdogan limonádét és fánkot árult az utcán és sokat focizott.

Profi labdarúgó lett a Kasimpasa S.K.-ban. Amióta Erdogan miniszterelnök, a csapat feljutott a török első osztályba, és stadionja is új nevet kapott: most Erdogan Stadionnak hívják.

Erdogan egyetemi hallgatóként szállt be az iszlamista politikai világba. Ez Törökországban egyet jelentett az üldözött ellenzékiséggel. A hadseregre támaszkodó, világias, Atatürk kultuszát ápoló kormányokkal szemben a vallási alapokon szerveződő ellenzék a korrupció leépítését és vallásos élet erejét hirdették. Erdoganék egyszerre támadták a kommunizmust és a cionizmust. Ahogy ma, úgy akkor is az volt ellenük a fő érv, hogy Iránt csinálnának Törökországból.

Erdogant kirúgták az önkormányzati állásából, mert nem vágatta le a bajszát (ez az iszlamizmus szimbóluma volt) . A pártokat, amikhez tartozott, egymás után tiltották be.

1994-ben Isztambul polgármesterévé választották, de 1999-ben lecsukták, mert az iszlám erejét egy háborús sikerekhez hasonlító verset olvasott fel egy kampánygyűlésen.

10 hónapot kapott, ebből négyet kellett leülnie. Amikor már saját pártja 2002-ben megnyerte a választásokat, nem lehetett képviselő a priusza miatt. Ahhoz hogy miniszterelnök legyen, először az új parlamentnek meg kellett változtatnia a törvényt, utána Abdullah Gülnek le kellett mondania, hogy legyen egy üres mandátum. Abdullah Gül előbb külügyminisztere lett, most pedig ő a köztársasági elnök. Gül indulását az utóbbi posztért majdnem megfúrta az alkotmánybíróság.

Erdogan elképesztő jogi csatákat vívott a szekuláris államot védő alkotmánybírósággal és az ügyészséggel. És a hadsereggel is. Utóbbi állam az államban Törökországban, nemcsak hatalmas fegyveres ereje miatt, hanem elképesztő gazdasági érdekeltségei miatt is. Sokáig ha a katonáknak nem tetszett egy kormány, akkor megpuccsolták. Erdogan néhány éve azonban lefejezte a vezérkart. Puccskísérlet miatt letartóztatták vagy leváltották a hadsereg mozdíthatatlannak hitt vezetőit.

A nyugaton technokrata zseniként ünnepelt Erdogant ebben is sokáig támogatták, aztán amikor a pereknek csak nem akart vége lenniük, és már üzletemberek és újságírók is tucatjával ültek a vádlottak padján, a világ kicsit elbizonytalanodott.

A foga fehérje

Erdoganra az utóbbi években elkezdett ráragadni a diktátor bélyeg.  A nyugat kedvencéből a sajtószabadság korlátozója, a fékek és ellensúlyok leépítője lett. Harmadik ciklusára teljesen leváltotta a török elitet a politikai életben és a hadseregben is. Egyre keményebben védi a vallási értékeket. Az alkotmánymódosítással személyes hatalmát legalább 8 évvel készül kitolni.

Népszerűsége az ország szegényebb vidékein továbbra is hatalmas, és hiába a hatalmas fejlődés, az ország nagyobb része még szegény. Miközben ő a demokratikus világ legjobban fizetett politikusa, havonta majdnem egymillió dollár a fizetése. És a fantasztikus gazdasági eredményeket az országos átlagnál jóval lazább, szekulárisabb és liberálisabb Isztambul és környéke érte el. A török GDP 60 százalékát állítja elő a város és tágabb környezete. És pont itt van elege nagyon sokaknak az egyre keményedő és vallási pátoszba forduló rezsimből.