Akiknek jól jön az árvíz

11 éven belül másodszor van évszázad árvize Közép-Európában. Ilyen megbízható eseményre már lehet üzletet építeni. Összeszedtünk mindenkit, akinek jól jön az árvíz, mert pénzt tud belőle csinálni, mert magas vízállásnál tud a legjobban szórakozni, vagy egyszerűen csak jól állnak neki a katasztrófák.

Kedden este tizenegykor a Margit híd általában kihalt hely. Amikor viszont 700 centiméter felett jár a Duna, megtelik fotósokkal, akik innét szeretnének sötétet, parlamentet és vizet megörökíteni. Budapest teljes hosszában ugyanez a helyzet, az alsó és felső rakpartokat összekötő lépcsőkön fürtökben lógnak az amatőr és még amatőrebb fotóriporterek. Akik aztán gondosan minden felvételt ki is pakolnak az internetre, miután mindenféle képszerkesztő programokkal felismerehetetlen színűre variálták műveiket.

A kényelmetlen tény, hogy Magyarország nem rendelkezik tengerparttal és  hullámokkal csak akkor zavarja a bimbózó magyar szörfkultúrát, amikor épp nincsen árvíz a Dunán. 10-11 évente viszont nem kell drága repülőjegyet vásárolni, elég csúnya bermudában leslattyogni a Battyhány térhez. Itt készített fotókat (lásd előző pont!) kedd délután olvasónk, Kovács Gábor.

Nem különösebben tehetséges, de szerepelni imádó emberekkel semmi jobb nem történhet egy gyenge-közepes természeti katasztrófánál. A dunai árvíz azért nem egy ázsiai cunami, itt bőven van idő és alkalom a megfelelő öltözék kiválasztására, pózolásra, segítő munka mímelésére, aztán az elkészült fényképek szétküldésére a sajtónak. A fotók mellé ne felejtsünk szívhez szóló szöveget írni arról, hogy most nincs idő politikai csatározásokra, és mindenkinek a gátakon a helye.

Lemenni Kolontárra vörösiszapot és nyomorúságot fényképezni igazi tahóság volt. A feleslegesen negatív felhangú katasztrófaturista szó viszont értelmét veszti, ha nem a turista megy a katasztrófához, hanem a hegy Mohamedhez. Egyébként se mondjunk semmi rosszat azokra a szerencsétlenekre, akik Budapestre látogattak június elején, mert azt hazudták nekik, hogy itt ilyenkor meleg szokott lenni. Öröm látni, hogy élvezik az özönvizet a Vigadó térről.

Magyar példával nem találkoztunk, de ez a cseh versenyző már ráébredt, hogy wakeboardozni sokkal jobb, ha a deszkát nem motorcsónak, hanem autó mögé lehet kötni. A jelek szerint a cseh wakeboard-kultúra kicsit különbözik a magyartól, nálunk egy Hummer vontatná a félmeztelen Bódy Sylvit, aki direkt úgy kanyarodna, hogy lefröcskölje a gáton dolgozó közmunkásokat.

Akárcsak a Kancsendzönga megmászása, egy jó dunai árvíz is a fotelből az igazi. Élőben meg lehet fázni, homokzsákot pakolni pedig állítólag elég fárasztó. Vicces képeket megosztani és a Facebookon spekulálni egyébként is van akkora segítség, mint lapátolni.

A politikusokat általában már említettük, de Orbán Viktor a természeti katasztrófák megállíthatatlan Cristiano Ronaldója. Mátyás király óta senki sem szeretett ennyire elvegyülni a nép között, viszont a Hunyadiak idejében még nem találták fel a videómegosztót. A márciusi hóviharos bemelegítés után Orbán stylistja valószínűleg külön katasztrófa-ruhatárat állított össze, kommunikációs tanácsadói pedig órákon át gyakoroltatták vele az ilyenkor megengedhető két arckifejezést: a homlokot ránculva feszülten figyelőt és az atyáskodóan mosolygót. Magyarországon Búvár Kund volt az utolsó, akinek már a nézésétől is megijedt a Duna, de most ez is összejöhet.

Svájcban szörfösök és vadvizi kajakosok vetik magukat a megáradt folyóba, a Dunán meg egy sima kenuedzésből is extrém kaland lesz. A megáradt folyók felett siklóernyősök és sárkányrepülők repkednek, és bár búvárokról még nem hallottunk, valami mégis azt súgja, biztos lesz olyan őrült, aki régi álmát megvalósítva végigúszik a Lánchíd alatti villamosalagútban. Az 1. ponthoz kapcsolódva természetesen GoPro kiskamerával a fejére szerelve, hogy aztán legyen mit mutogatni a Youtube-on.

De olyanok is ám, amikre egyből nem is gondolna az ember, mint a zsák-, homok- és mobilgát-gyártókra. Elterjed, hogy a vörösiszap belemsódhat a Dunába, vagy leáll a víztisztító és ihatatlan lesz a csapvíz? Egészen biztosan van, aki szalad ásványvizet venni.

Semmit nem szeret annyira az újságíró, mint amikor nem neki kell a téma után loholnia és szaglásznia, hanem MÁR MEGINT a hegy jön Mohamedhez. Homokzsákot pakolni kemény munka, homokzsákokat nézegetni, beszélgetni egy kicsit a pakolókkal, telefonálni néhányat viszont nem annyira az. És a legszebb, hogy a cikkek olvasottsága magasabbra emelkedik, mint a Duna Passaunál.