Tiltakoznak az úszók Szepesi könyve miatt

sport

Huszonkét úszó írta alá azt a nyílt levelet, amiben Szepesi Nikolett könyve miatt tiltakoznak. Az aláírók szerint  a magyar úszósportot, az egykori Budapesti Spartacus sportegyesületét, a jelenlegi Kőbánya SC-t, az ott dolgozó Turi György vezetőedzőt, és az általa vezetett edzői kollektíva sokéves kitartó munkáját is beszennyezte Szepesi Én, a szexmániás című könyvével.

A levélben a bulvársajtót is vádolják, mivel a könyv részleteit a sajtó "felkapta, kiszínezte, elferdítette", ezzel pedig "beláthatatlan károkat okoznak a szülők, a sportolók, a szurkolók, a sportbarátok, az egyesület, az ott dolgozó szakemberek, valamint a magyar úszósport számára".

Az olimpikonok és válogatott sportolók írnak arról is, hogy "a versenysport kemény, ezt mindenki tudja, a teljesítménykényszer nagy és a múltban valóban elcsattant egy-egy nevelő hatású pofon, ami talán helyénvaló volt, talán nem. Egy azonban biztos, "fizikai terror" nem létezett és nem létezik ma sem ellentétben azzal, ahogyan azt a médiában megjelentették".

"Saját magunkon soha nem tapasztaltuk a megjelent rágalmakat! Ennek megfelelően furcsálljuk, hogy ha ilyenek történtek volna csapattársainkkal, barátainkkal a több évtizedes időintervallumban, amíg a klubban edzettünk és egymást képviselve is versenyeztünk, mi miért nem tapasztaltunk hasonlókat az ott eltöltött idő alatt" - írják.

A levelet többek között aláírta az Európa-bajnok Batházi István, a többszörös olimpiai érmes, világ- és Európa-bajnok Cseh László, az olimpiai ezüstérmes, kontinensgyőztes Güttler Károly, a vb-érmes Zubor Attila, az ifjúsági Eb-érmes Buth Zsuzsanna, az ifi Európa-bajnok Lipcsei Krisztina és Kiss Gergő László.

A Magyar Úszó Szövetség fegyelmi bizottsága Szepesi könyve nyomán  ismeretlen tettes ellen rendőrségi feljelentést tett múlt hétfőn. (MTI)