Kairóban a hadsereget ünneplik

külföld
REUTERS/Suhaib Salem

Pedig igazából még mindig nem derült ki, hogy mit akarnak. Az mindenesetre nem sok jót jelent, hogy az az Amr Musza, aki Mubarak embereként vezette az Arab Ligát, majd még az elnökválasztáson is indult, máris melléjük állt.

Attól csak rosszabb lesz, ha még több időt elpazarlunk. A hadsereg felkérése arra, hogy teljesítsék a nép követelését, olyan történelmi lehetőség, amit kár volna elvesztegetni.

Azt persze még mindig nem tudjuk, hogy a hadsereg mit ért a "nép" alatt. A nép egy része milliós tüntetéseken követeli Mohamed Murszi távozását, a nép egy másik, kisebb, de számottevő csoportja pedig Murszi mellett van.

Ha jól értjük, a hadsereg a nép egy harmadik csoportjára hivatkozik, ami szerintük azt várja Murszitól és ellenzékétől, hogy kössön kompromisszumot. Ezért a hadsereg most 48 órát adott arra, hogy ez a - tartalmában nem részletezett - kompromisszum megköttessen. Hogy utána mi lesz, arról egy szó sem esik a közleményben.

De a hadsereg valamire mégis ráérezhetett. A "nép", legalábbis a kariói utcák népe üdvrivalgással fogadta azokat a katonai helikoptereket, amelyek az ultimátum kihirdetése után egyiptomi zászlókat vontatva repültek át a város felett. A Tahrír téren azt skandálták, hogy

a hadsereg és a nép egy kéz!

Via Guardian