Modern rabszolgaként élnek a világmárkákat gyártó kambodzsai munkások

külföld

Egy hónappal ezelőtt komoly összecsapásokba torkollott a Nike egyik kambodzsai gyárából indult sztrájk. Több ezer munkás elégelte meg a körülményeket, és azt, hogy a gyár vezetése nem volt hajlandó havi 12 dollárral növelni a béreket. A 4000 munkás ezután előbb azokkal a dolgozókkal csapott össze, akik féltették munkájukat, és nem mentek sztrájkolni, majd a rendőrökkel is.

A munkások ebben a gyárban havi 74 dollárt keresnek, ezt szerették volna 88-ra emeltetni. Kambodzsa legfőbb exportcikkét jelentik a ruhák, az országban félmillió embert foglalkoztatnak nemzetközi divatmárkák, csak tavaly több mint négymilliárd dollár értékben hajóztak ki ruhákat és cipőket az Egyesült Államokba és Európába.

A Nike gyárában tapasztaltak általánosnak számítanak a többi nagy üzemben is, a munkások nagyon kis helyen összepréselve élnek, és nevetséges összegeket keresnek. Damir Sagolj a gyárak környékén élő ruhaipari munkások életéről készített fényképriportot.

Hét kambodzsai lány osztozik egy négyszer négy méter széles szobán, ezért havi 35 dollárt fizetnek. Mindannyian ruhagyárban dolgoznak, a gyár közelében laknak egy épületben, ami tele van hasonló méretű lakásokkal. (REUTERS/Damir Sagolj)
Sokan érkeznek a fővárosba, Phnompenbe vidékről, mert itt tudnak csak elhelyezkedni. Ha valaki a gyerekével érkezik, őt is itt kell felnevelnie. (REUTERS/Damir Sagolj)
A 24 éves Maen Sopeak ebédszünete közben. Ő is egyike a hét lánynak, aki az alig pár négyzetméteres szobán osztozkodik. (REUTERS/Damir Sagolj)
A négytagú család is vidékről érkezett a fővárosba, egy jobb élet reményében. Négyen osztoznak egy gyár melletti apró szobán. (REUTERS/Damir Sagolj)
Játékmedve lóg az egyik ruhaiparban dolgozó család kicsi lakásának falán. (REUTERS/Damir Sagolj)
Van, akinek apró lakás sem jut, és a gyárak raktáraiban húzza meg magát. Akár a gyerekével együtt is. (REUTERS/Damir Sagolj)
Ilyen folyosókról nyílnak azok a komort nélküli szobák, ahol a gyári munkásoknak élniük kell. (REUTERS/Damir Sagolj)
Papucs az egyik szoba előtt. (REUTERS/Damir Sagolj)
Vödörben várakozik a munkások ebédje. (REUTERS/Damir Sagolj)
Azokat, akik nem közvetlenül a gyár mellett élnek, reggelente teherautókkal hordják dolgozni. (REUTERS/Damir Sagolj)
A gyáron belül hasonló árusoktól tudnak élelmiszert venni. (REUTERS/Damir Sagolj)
A NIke-nak is gyártó Sabrina gyár munkásai mutatjál fényképeken a sztrájk miatt letartóztatott kollégáikat. (REUTERS/Damir Sagolj)
A Sabrina alkalmazottai szakszervezeti vezetőjüket hallgatják. REUTERS/Damir Sagolj
Piac az egyik ipari zóna mellett. (REUTERS/Damir Sagolj)
Hazainduló munkások. (REUTERS/Damir Sagolj)
Piacon lufival játszó lány. (REUTERS/Damir Sagolj)
Szépségszalon kirakata a ruházati iparban dolgozó munkások negyedében. (REUTERS/Damir Sagolj)