Kuba elismerte, hogy onnan küldtek több tonna fegyvert egy észak-koreai hajón. Az észak-koreai hajót hétfőn tartóztatták fel a Panama-csatornán, ami a panamai hatóságok szerint korszerű rakétaalkatrészeket szállított cukor közé rejtve. A kubai közlemény szerint a hajón 10 ezer tonna cukor mellett egy-egy Volga és Pecsora típusú légvédelmi rakétát, illetve kilenc rakétát szétszerelve, két MiG-21-es repülőgépet és az utóbbiakban alkalmazható 15 motort szállítottak.
„Ezeket az eszközöket a múlt század közepén gyártották, javítás után vissza kellett volna kerülniük Kubába” – derül ki a közleményből. Az viszont nem derül ki, hogy, miért így szállították a fegyvereket. A hatóságok szerint a szállítást a kubai védelem tette szükségessé. Havanna „megerősítette határozott és visszavonhatatlan elkötelezettségét a béke, a leszerelés, beleértve a nukleáris leszerelést is, valamint a nemzetközi jog tiszteletben tartása iránt”.
A Panama-csatornán nem lehet hivatalosan be nem jelentett fegyvereket szállítani. Az észak-koreai hajót és szállítmányát a panamai Manzanillo kikötőjében őrzik.
(MTI)