Elsőbbségivel jött Orbán levele

POLITIKA

A miniszterelnök minden magyar háztartásba küldött levelet. Arról szól, hogy Magyarország kikerült a túlzottdeficit-eljárás alól.

Egy olvasónk jelezte, hogy elsőbbségi küldeményként adták fel az övét. A posta azt ígéri, hogy az ilyen küldemények 90 százalékát már a feladás utáni első munkanap kiviszik. Egy akkora levél esetében, mint a miniszterelnöké (30 grammnál könnyebb), ez a szolgáltatás 30 forinttal drágább, mint a nem elsőbbségi levél (110 helyett 140 forint).

Megkérdeztük a Miniszterelnökséget, hogy tényleg elsőbbségivel mentek-e ki a levelek, és miért.

Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke ezt válaszolta:

A kormány munkája a nemzeti konzultáción alapul: kiemelt hangsúlyt helyezünk arra, hogy a magyar emberek pontos és gyors tájékoztatást kapjanak a fontos, mindennapi életükre hatást gyakorló pozitív döntésekről. Márpedig a túlzottdeficit-eljárás megszüntetése az EU-tag Magyarország eddigi egyik legnagyobb közös sikere. Több pénzhez jut Magyarország, fellendül a gazdaság, új lehetőségek nyílnak meg hazánk előtt.

A túlzott-deficiteljárás alól május 29-én javasolta kivenni Magyarországot az Európai Bizottság, és június 21-én fogadta ezt el az EU-s pénzügyminiszterek tanácsa. A végleges düntés óta tehát 26 nap telt el, mire olvasónk megkapta az elsőbbségivel feladott levelet.

E legutóbbi levél kiküldése előtt a kormányalakítás óta a miniszterelnök 3,4 milliárdot költött levelezésre, a legdrágább a három nemzeti konzultáció volt, 890 és 508 millió forint között mozgott ezek ára.