Hétfőn tartoztatták fel az észak-koreai Csong Cson Gang hajót a Panama-csatorna közelében. A hajón a papírok szerint tízezer tonna barna cukrot szállítottak, de a cukorhalmok alatt 240 tonnányi fegyvert is találtak. A hatóságok eredetileg amúgy drogszállítmányra gyanakodtak. A hajó kapitánya nem is akarta felhúzni a horgonyt,a panamaiaknak előbb le kellett azt vágni, hogy utána behúzhassák a hajót a legközelebbi teherkikötőbe.
Az elfogott hajó, a Csong Cson Gan a Manzanillo Nemzetközi Teherkikötőben, Colón városánál. (CARLOS JASSO/Reuters)
A hajó rakodóterében rengeteg cukor rejtette a fegyvereket (REUTERS/Carlos Jasso)
Hogy aztán ilyen rakéták kerüljenek elő. Kuba végül elismerte, hogy ők küldték a fegyverrakományt. Többek között egy Volga és Pecsora típusú légvédelmi rakétát, illetve kilenc rakétát szétszerelve, két MiG-21-es repülőgépet és az utóbbiakban alkalmazható 15 hajtóművet. (REUTERS/Carlos Jasso)
A panamai elnök, Ricardo Martinelli a helyszínen követte a fegyverek lefoglalását. Persze érthető, ritkán van ekkora fogásuk. (REUTERS/Carlos Jasso)
Panamai mérnökök vizsgálják a konténerben talált rakétát. A hivatalos kubai álláspont szerint ezek múltszázadi eszközök, amiket javításra küldtek Észak-Koreába, és ahonnan majd visszavárták volna őket. (REUTERS/Carlos Jasso)
Kim Ir Szen és Kim Dzsong Il portréi a hajó egyik irodájában. A hajó elfogása után a kapitány előbb szívinfarktust színlelt, majd öngyilkosságot kísérlet meg. (REUTERS/Carlos Jasso)
A hajó legénysége fényképeken. Napokig akadályozták, hogy a hatóságok átkutathassák a hajót. (REUTERS/Carlos Jasso)
Vezérek a hajó minden szegletében. (REUTERS/Carlos Jasso)
Szinte már otthonos: Kim Ir Szen és Kim Dzsong Il képei, csipkés abrosszal. (REUTERS/Carlos Jasso)
Propagandaplakátban tükröződik egy biztonsági őr. ( REUTERS/Carlos Jasso)
Észak-Korea ellen fegyverembargó van életben, ezért vélhetően Kuba több tiltást is megszegett. Az ENSZ is szakértőket tervez küldeni a helyszínre, washingtoni források meg arról beszéltek, hogy az Egyesült Államok végig tudott a rakományról. (REUTERS/Carlos Jasso)