Nem az öltőzben kell feküdni és búslakodni, hogy juj, hát nem sikerült

futball

Mint a friss levegő a bányában, mint egy korty víz a sivatagban, mint amikor végre egy értelmes cikk jön szembe a 444-en, olyan érzés volt meghallgatni Tóth Bálint, a Lombard Pápa edzőjének nyilatkozatát a Nemzeti Sport Online-on. A Pápa az első fordulóban 1-1-et játszott a frissen feljutott Felcsúttal, Tóth pedig nem kezdett mismásolni, hanem elmondta, mit gondol.

balint

Az egészet egyben érdemes megnézni ide kattintva, már csak azért is, mert a nyilatkozatot megszakítja egy Szűcs Lajos-i hagyományokat tökéletesen követő Szűcs Lajos-megszólalás is, de körülötte ilyen csúcspontok vannak:

"Hazai pályán ezt a meccset simán meg kellett volna nyerni két-három góllal és nem bent az ültözőben feküdni most és búslakodni, hogy juj, hát nem sikerült."

vagy

"Nevetséges, hogy a futballistát nem dobja fel az eredfmény, hanem bent van a jaj a lekében, a hátában, viszi a puttonyt magával, milyen versenyző az ilyen?"

illetve

"Ez nekem álvagányság, ami a pályán volt, nagyon sajnálom."

Ehhez tegyük hozzá, amit az MLSZ volt képes összehozni az eheti totális futballmegsemmisülés idején.

"Az idei nyár nemzetközi kupateljesítménye egyelőre jelentősen elmarad az elvárttól, de hosszú távon továbbra is a magyar élfutball nemzetközi versenyképességében is mérhető fejlődését várja a szövetség."

Ahogy 1999-ben mondtuk volna

Tóth Bálint 4 prezident.