Tunéziában is áll a bál

külföld

A két évvel ezelőtti arab tavasz első diadala a tunéziai hatalomváltás volt, de ahogy Egyiptomban, úgy ott sem úgy alakultak a dolgok, ahogy azt a rendszerváltók elképzelték. Ahogy Egyiptomban, úgy Tunéziában is iszlamisták kerültek hatalomra a választások után. És ahogy Egyiptomban, úgy Tunéziában is a világi ellenzék mozgolódik.

Vasárnap este négy-ötezer tüntető gyűlt össze a parlament előtti téren, követelve a kormány lemondását és a parlament feloszlatását. A tiltakozás apropója egy ellenzéki vezető, Mohamed Brahmi meggyilkolása. Az ellenzék a kormányt vádolja a merénylet elkövetésével. A kormány az al-Kaida helyi szervezetét, az Anszar as-Sariát sejtteti a gyilkosság mögött.

Hétfő hajnalra aztán a kormánypárti tüntetők is megjelentek, nagyjából ők is ötezren lehetnek. Ők "Kommunista gyilkosok" és "A nép muszlim és nem adja meg magát" táblák alatt vonultak.

A kormány ebben a helyzetben kezdett hétfőn válságülést. A parlament pedig, melynek 65 képviselője bojkottálja a munkát, augusztus végére új alkotmányt akar elfogadni.

Via MTI