A francia rendőrség elfogta Muktar Abljazovot, aki éppen Nurszultan Nazarbajev és a brit rendőrség elől menekült. Nazarbajev Kazahsztán elnöke, Abljazov pedig kormányának egykori minisztere volt, de kegyvesztett lett.
Abljazov szerint azért vádolja sikkasztásal a kazah kormány, mert politikai reformokat akart, és ezért az elnyomó rezsim áldozata. 2009-ben menekült el hazájából Angliába, ahol 2011-ben politikai menedékjogot kapott, és aztán 22 hónap börtönt is, egy brit bíróság megsértéséért. Azóta bujkált. A kazah állam egyébként 6 milliárd dollárt keres rajta.
Idén már volt botrány vele kapcsolatban, mert a nyáron feleségét és kislányát kiutasították Olaszországból, és így kénytelenek voltak Kazahasztánba visszamenni, ahol Abljazov szerint veszélyben vannak. Az olasz belügyminiszter ellen bizalmatlansági indítványt adtak be a római parlamentben ezért, de megúszta.
Abljazovot már ma kihallgatják a francia rendőrök. A brit börtönbüntetése elől állítása szerint azért menekült el, mert félt, hogy egy angliai börtönben simán utolérné és bántaná a kazah titkosszolgálat. (Reuters)