Beperli az államot a romák elleni támadások egyik áldozata

Egyéb

Ezt Helmeczy László, a tiszalöki áldozatokat képviselő ügyvéd jelentette be. A támadássorozat sértettjei szerint több bűncselekmény is megelőzhető lett volna, ha a katonai biztonsági és nemzetbiztonsági szolgálatok jobban együttműködnek a rendőrséggel.

Helmeczy szerint ha jó az együttműködés, akkor az elkövetőkre fel kellett volna figyelnie a titkosszolgálatoknak. A hibák miatt az államnak kártérítést kell fizetnie a sértetteknek. Azt még nem tudja, hogy milyen összegre perli majd az államot.

Az egyik sértettet, akit képvisel, a támadás után leszázalékolták, így most csak 27 ezer forint szocális járadékot kap.

Via MTI