Reggelig tart, de már most látszik, hogy 100-200 millió közti veszteséggel zár az óbudai fesztivál.
Gerendai Károly főszervezőt az nyugtathatja, hogy a Volt és a Balatonsound (ugyanaz a cég szervezi mint a Szigetet) akkora bevételt hozott, hogy összességében nyereségesek lesznek.
A tavalyinál valamivel kevesebben voltak a Szigeten, 360-370 ezer között, a múltkor viszont 379 ezren mentek ki. A magyarok egyre kevésbé mennek, és most a külföldiek sem lettek többen.
Gerendai szerint lehetett volna erősebb a program, de a sok egyéb fesztivál is elszívja a közönséget. Ráadásul kevés a fiatal, és azok közül is sok költözött külföldre. Látványban és a szolgáltatások színvonalában lehet versenyezni, ebben igyekeztek idén nagyot nyújtani.
A legtöbben pénteken, a Blur koncertjén voltak, de lehet, hogy vasárnap este is lesznek 65-70 ezren David Guettán. És akkor a vasárnapi látogatottság felnő a péntekihez. (MTI)