Lázár: Csányi az ország első számú uzsorása

politika
MTI Fotó: Beliczay László

A frissen megborostásodott Lázár János miniszterelnökséget vezető államtitkár egy EU-s pénzekről szóló sajtótájékoztatón újságírói kérdésre visszaüzent Csányi Sándornak, aki korábban egy szűk körű sajtótájékoztatón azt mondta:

Néha egy-két ember tesz megjegyzéseket, de ez sosem izgatott nagyon. Lázár urat nem ismerem személyesen olyan jól, de nagyon tehetséges politikus, láthatjuk, milyen jól elintézte a trafikügyet.

MTI Fotó: Beliczay László

Lázár erre most azt mondta, hogy a sajtóból értesült Csányi szavairól, „nem jellemző, hogy találkoznék Csányi Sándorral”, majd vissza is szólt:

A tudomásulvételen kívül nem tudok mást tenni, az ország első számú uzsorásával szemben mást nem lehet tenni. Bárhogy is páváskodik a devizahitelesektől megszerzett milliárdjaival, én meghunyászkodom. Aki ilyen fontos ember, azelőtt kénytelen vagyok.

(Nemsokára több információval szolgál a sajtótájékoztatóról munkatársunk, Magyari Péter.)