Kásler Árpádot 72 órára bent tartják, feltehetően gyorsított eljárást indítanak ellene. Kérünk mindenkit, hogy ezzel kapcsolatban senki ne tervezzen semmilyen egyéni akciót további kérésig, ne csináljunk nagyobb bajt, mint ami van.
– olvasható Kásler honlapján. Káslert eszerint hajnalban a Gyorskocsi utcába vitték, és indítványozták a letartóztatását.
A rendőrség a kérdésünkre azt válaszolta, hogy tegnap a késő esti órákban három embert állítottak elő „a közérdekű üzem működésének megzavarása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt”. Közülük
egy főt a rendőrök bűnügyi őrizetbe vettek (gondolom Kásler Árpádot). Az ügyben a további eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztálya folytatja le.
A devizahiteles tüntetéseken ismertté vált Kásler Árpád, a Haza Nem Eladó vezetője a mozgalommal tegnap előre be nem jelentett tüntetést tartott az Astorián, miután Nemzetgyűlést tartottak Budapesten.