Kövér megint morcos házmester volt

POLITIKA
  • A Párbeszéd Magyarországért (PM) két politikusa, Jávor Benedek és Szabó Tímea független országgyűlési képviselők tiszteletdíjának 50-50 ezer forinttal történő csökkentéséről döntött hétfőn az Országgyűlés.

A kormánypárti igen szavazatokkal elfogadott javaslatot Kövér László házelnök terjesztette elő még július 5-én.

Az indok az volt, hogy a képviselők a parlament július 4-i ülésén

az Országgyűlés rendjét súlyosan sértő magatartást tanúsítottak.

Azaz a Tavares-jelentést elutasító parlamenti ülésen a PM-es képviselők egy molinót tartottak fel:

Fotó: Jávor Benedek / Facebook

A büntetés mértékének kiszámításakor Kövér figyelembe vette, hogy a képviselőknek még nem volt fegyelmi ügyük.

Szabó Tímea korábban azt mondta, hogy beperli az Országgyűlés Hivatalát véleménynyilvánítási jogának korlátozása miatt, ha pedig a bíróság elutasítja, alkotmányos panasszal az Alkotmánybírósághoz fordul. Ezzel egy időben megindítják a strasbourgi eljárást is az európai emberi jogi bíróságnál is. (MTI)