mert a beleegyezésük nélkül adta el őket reklámcélokra.
Mi van?
Biztos látott már olyat a Facebookon, hogy egyszercsak a hírfolyamban felbukkant egy barátja neve, arcképe és az állítás, hogy kedvel egy céget. Ezek úgynevezett szponzorált sztorik, amiknek a szépséghibája annyi volt, hogy magukat a felhasználókat egyáltalán nem tájékoztatták arcmásuk és lájkjaik reklámcélú használatáról. Így természetesen juttatást sem kaptak érte.
Emiatt még 2011-ben indult ún. Class-Action Lawsuit, vagyis az összes sértettet közösen képviselő per a Facebook ellen, amely most peren kívüli egyezséget ajánlva fizet 20 millió dollárt a károsultaknak. A Facebook egyben ígéretet tett rá, hogy a felhasználók a jövőben beleszólhatnak adataik reklámcélú használatába.
A 20 millió dollár talán soknak tűnhet, de egyrészt a Facebooknak a bírósági papírok alapján 2011 januárja és 2012 augusztusa között 234 millió dollár bevétele volt a szponzorált sztorikból. Másrészt a pénzt a bíróság döntése alapján jótékonysági egyesületek, az ügyvédek és aközött a 125 millió amerikai felhasználó között kell szétosztani, akiknek az adataival a Facebook visszaélt. Ők így fejenként két (2) centtel, majdnem öt forintal gazdagodhatnak.
Via Reuters