Hende Csaba honvédelmi miniszter jelentette be, hogy a kormány szerdai ülésén döntött a Haladás új stadionjának megépítéséről. A térség fideszes képviselője elmondta azt is, hogy a rendkívüli kormányzati keretből utalják majd át az összeget a városnak. A sportcsarnokban kézilabda, a futsal, a birkózás, az ökölvívás, a súlyemelés, torna és sakkversenyek is lesznek.
A projekthez kapcsolódik egy rekreációsövezet-fejlesztés is, ennek becsült összköltsége 12 milliárd forint. A fejlesztés megvalósításának első lépése az volt, hogy a kormány ingyen a városnak adta a Haladás-ingatlanokat.
A miniszter szerint a stadion és a csarnok 2014-ben készülhetnek el, második ütemben uszoda, parkerdő, szabadidőközpont és műjégpálya jöhet majd, de az összegből az Illés Akadémia fejlesztése is ebből fog menni. (MTI)