Feloldhatják a romagyilkosságokkal kapcsolatos akták titkosítását a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálatnál (KNBSZ). Kovács József altábornagy, a KNBSZ főigazgatója a Nemzetbiztonsági Bizottság mai zárt ülése után arról is beszélt, hogy Hende Csaba honvédelmi miniszter
többek között a jelen üggyel [a romagyilkosságokkal] is összefüggésben a KBH korábbi vezetésének jelentős részét – osztályvezetői szintig bezárólag, összesen 53 főt, köztük az ügyben érintetteket – menesztette.
Kovács elég sokat beszélt arról is, hogy az előző kormány idején a katonai titkosszolgálat mennyire nem segítette a nyomozó munkáját, de 2010 óta viszont nagyon. (honvdelem.hu)