Lehúzzuk a régiót a versenyképességi rangsorban

gazdaság

Három helyet rontott Magyarország a Világgazdasági Fórum versenyképességi rangsorában. Idén a 63-ik helyen végeztünk a vizsgált 148 országból, az Európai Unió 28 országából pedig a 24-ik helyen vagyunk. Az első helyen semmi változás nincs, továbbra is Svájc a világ legversenyképesebb országa a svájci intézet szerint. Szingapúr és Finnország követi.

A legrosszabb európai uniós tagállam a 91-ik Görögország lett. A Fórum több mint száz összetevőből számítja ki a mutatót, ami pont ezért önmagában nem is sokat számít. Azt lehet vele érzékeltetni, hogy tavalyhoz, vagy egy másik országhoz képest hogy állunk.

És eszerint elég rosszul. A visegrádi országok közül mondjuk Lengyelország ez egyetlen, aki nem esett vissza nagyon, de Magyarország még őket is lehúzza, ha mi nem lennénk benne, egytized százalékponttal jobb lenne a három ország versenyképességi mutatója. Magyarországon az innovációval és az intézményrendszerrel vannak a legnagyobb gondok a Fórum szerint.