Közutat zártak le az Orbán-esküvő miatt

POLITIKA

Csütörtöki helyszíni szemlénken kiderült, hogy suzukis biztonsági őr védi az illetéktelen behatolóktól a Tiborcz István birtokára vezető, aszfaltozott utat. Az őr szerint az út magánterület, és csak az hajthat be rá, aki "a rendezvényen dolgozik".

A földhivatali tulajdoni lapok egészen mást mutatnak.

csabdi-orban-rahel-eskuvo-ut-nagy

Az út 0556 földrajzi számmal szerepel a nyilvántartásban, és a tulajdonosa nem más, mint a MAGYAR ÁLLAM. Így, csupa nagybetűvel.

tullap0556

Ez az az útszakasz, amiről Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófönöke azt közölte, hogy

a násznép az ország egyik legkátyúsabb útján fogja megközelíteni a lakodalom helyszínét. A közvetlenül az érintett tanyához vezető úton semmiféle kátyúzás, állagjavítás nem történt.

Az a 0557-es helyrajzi számú útszakasz viszont, amin az esküvő előtt betömték a kátyúkat, és ami a Magyar Közút Zrt. szerint Csabdihoz tartozik, a tulajdoni lap szerint Bicskéé.

tullap0557

A Magyar Közút Zrt. korábban a hvg.hu-nak azt mondta, hogy az érintett útszakasz "nem az országos közúthálózat része", így nem áll a cég kezelésében, azt átadták a csabdi önkormányzatnak. A cég szerint az átadás része az úthibák kijavítása, ezt 1,6 millióért el is végezték. A megrendelő a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumhoz tartozó Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ volt.Megszólalt Tankó Károly Csabdi fideszes polgármestere is. Szerinte a hvg cikkében említett Nagyegyházi út balesetveszélyes állapota sok gondot okozott a lakosságnak és az  önkormányzatnak is. A probléma megoldása érdekében az út vagyonkezelőjéhez, a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központhoz fordult, és kezdeményezte az út önkormányzati tulajdonba vételét. Az átvételnek részükről az volt a feltétele, hogy hozzák rendbe az utat. Ez megtörtént, amikor szeptember elsején a veszélyes úthibákat kijavították, az útra belógó faágakat levágták. A polgármester szerint a "Tükröspuszta szabályos és biztonságos megközelítését lehetővé tévő országos közúton és önkormányzati úton (Bányaút) felújítás, kátyúzás nem történt".