Négy embert ítéltek el a decemberi indiai buszos nemi erőszak miatt

külföld

A decemberben Delhiben egy buszon megerőszakolt egyetemista ügyében négy férfit ítéltek el.

A büntetést szerdán szabják ki, de a márciusban hozott szigorúbb törvények miatt akár halálbüntetést is kaphatnak, ami Indiában viszonylag ritka, de ha valaki úgy megerőszakol egy embert, hogy az meghal, vagy kómába esik, akkor kiszabható a halálbüntetés. A férfiakat zaklatásban, tapogatózásban, kukkolásban és savas támadásban is bűnösnek találták.

A bíróság előtt (REUTERS/Adnan Abidi)

Augusztus 31-én egy 17 éves társukat már elítélték, de mivel a bűncselekmény elkövetésekor fiatalkorú volt, csak 3 évre javítóintézetbe került. Egy ötödik társukat márciusban holtan találták a cellájában, a hatóságok szerint felakasztotta magát, a családja szerint megölték.

A 23 éves nő a támadás után két héttel később meghalt a kórházban. Ezután tömegtüntetések jöttek, az ügy miatt keményebb törvényeket hoztak, és a nyugati sajtó is felkapta az Indiában a rendszerbe kódolt szexuális erőszak témáját. (BBC)