Mit rajzol egy halálraítélt?

KULTÚRA

Művészek és halálra ítélt rabok közös képeiből nyílt kiállítás a Tennessee állambeli Nashville-ben.

A Watkins College of Art hallgatói az állam Riverband nevű szuperbiztonságos börtönének tizenegy elítéltjét kérték fel a közös alkotásra, és hetente jártak be hozzájuk. A most kiállított képek két módszerrel készültek. Volt, amelyiket folyamatosan fejlesztették az alkotók úgy, hogy mindegyikőjük kiegészítette valamivel a másik munkáját. És készültek képek a bérművész módszerrel is: az elítéltek elmondták, mi az, amit látni szeretnének, de nem tehetik, mert a börtönben ülnek, és a művészek ezeket a kéréseket teljesítették.

Ez a kép ilyen felkérésre készült:

csillagok

Az egyik halálra ítélt, Harold Wayne Nichols arra kért két művészt, Robin Parist és Tom Williamst, hogy készítsen egy képet a csillagos égről, aztán amikor megkapta, ráírta, hogy már 25 éve nem látta a csillagokat a nyílt égen. És hogy köszöni.

A közös műveket a nashville-i Coop galéria állította ki, a kiállítás címe Unit 2 (part 1) – így hívják a börtönnek azt a körzetét, ahol a projektben részt vevő rabok ülnek.