Még nem is biztos, hogy jön Ferenc pápa :_(

vallás

Az MTI egy hete tényként közölte, hogy a pápa elfogadta Áder János köztársasági elnök meghívását, és 2016-ban Magyarországra jön.

Ferenc pápa örömmel fogadta a magyar államfő meghívását és nagy figyelemmel fontolóra veszi a kérdést. Természetesen azonban az elkövetkező évekre vonatkozóan nincs pontos program. Ezért tehát túlságosan korai lenne konkrét előjelzésekbe bocsátkozni.

Ezt viszont P. Federico Lombardi vatikáni szóvivő mondta. (Index via vatikáni rádió)