Miután a Fidesz új választókerületi elnöke Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár lett, vagyis ő indul majd jövőre képviselőjelöltként, a párt esztergomi szervezete György Róbertet választotta meg elnöknek, írja a Magyar Hírlap.
A cél
"kihúzni a Fideszt a népszerűtlenségi gödörből",
ahová Meggyes Tamás juttatta.
"Az esztergomi Fideszt a frakció jelenítette meg, a frakciót pedig Meggyes Tamás, ezért a népszerűtlenség ráhúzódott a frakcióra és a pártra. Ezt belátva és ennek következményeit elfogadva Meggyes Tamás kiszáll a közéletből, és a jelenlegi Fidesz-frakció egyetlen tagja sem jelölteti magát újra a következő önkormányzati választáson" - mondta a lapnak György Róbert.
Vagyis a Fidesz valószínűleg el akarta kerülni, hogy megismétlődjön a 2010-es bravúr, amikor Meggyes
nem kifejezetten baloldali
Esztegomban is el tudta veszíteni a polgármester-választást Tétényi Évával szemben.
Meggyesről ugyanitt ajánlanám 2009-ben portrécikkemet, aminek megjelenése után az akkor még hivatalban lévő polgármester pert is indított (ezzel nem voltam egyedül, jó néhány újság járt vele hasonlóan), majd mivel egyszer sem jelent meg a tárgyaláson, az ügyet ejtették.