Lehallgatott telefonbeszélgetésekkel bizonyítanák, hogy mégis Burkáék öltek egy tévéantennáért

bűnügy

Ezt a történetet tényleg muszáj régebbről elindítani:

  • 1999-ben Újszentmargitán kiraboltak és megöltek egy férfit
  • A tettesek egy tévéantennát vittek magukkal
  • A gyilkossággal idősebb és ifjabb Bukra Ferencet vádolták, akik aznap együtt ittak az áldozattal
  • Első fokon az apát 13, a fiút 15 évre ítélték 2002-ben
  • 2003-ban a Szegedi Ítélőtábla a vádlottakat bizonyítottság hiányában felmentette, 2006-ban ezt a Debreceni Ítélőtábla is helybenhagyta
  • A két férfi majdnem hat évig ült
  • Kártalanítási perben rekordosszeget ítéltek meg Burkáéknak. az apa 20 millió, a fia 25 millió forintot kapott
  • De most az ügyészség újabb bizonyítékokkal állt elő, perújítást kérvényeztek

Terhelő vallomásokra, tárgyi bizonyítékokra, szakértői véleményekre és lehallgatott telefonbeszélgetésekre alapozta az ügyészség azt a perújítási indítványát, aminek a célja, hogy bebizonyítsa: még idősebb és ifjabb Burka Ferenc ölt meg egy férfit 14 évvel ezelőtt. A jelek szerint Burkáék felmentő ítélete - és a nekik megítélt összesen 45 millió forint kártalanítás - után sem állt le az ügyészség, a Népszabaság értesülése szerint titkosszolgálati módszerekkel rögzítették telefonbeszélgetéseiket. A bíróságra benyújtott egyik párbeszédben az egyik tanú figyelmezteti ifjabb Burkát, hogy embert öltek, mire a férfi rá akarja venni, hogy erről ne beszéljen. A másik beszélgetésben az apa beszél úgy a feleségéről, hogy "ugyanúgy bűnös, minden nyomot eltüntetett, falazott".

Időközben találtak egy elásott rozsdás tévéantennát is Burkáék házának közelében. Többen terhelő vallomást is tettek Burkáékra, így a fiatalabbik férfi volt élettársa is a Blikk szerint.

Zeke László, idősebb Burka ügyvédje szerint továbbra is tisztázatlanok a legfontosabb kérdések, az egész vád eleve prekoncepción alapult, és a nyomozásban is hibát hibára halmozott a rendőrség. A lehallgatásokról azt mondta: a felek sok minden egymás fejéhez szoktak vágni, erről akkor beszélne bővebben, ha további részleteket is megismer. Az ügyvédnek összeségében rossz a szájíze, mert jó lenne, ha a vádhatóság oloyankor is perújítást indítványozna, amikor nem az ügyészség presztízse, hanem ártatanul meghurcolt emberek sorsa forog kockán.

A kifizetett 45 millió forintos kártérítés egyébként nem része a mostani perújításnak. Amennyiben az új eljárásban jogerősen elítélnék Burkáékat, az állam azt egyéb eljárásban szerezhetné vissza.

A pénz egyébként már elfogyott, legalábbis Zeke László ügyvéd az Indexnek azt nyilatkozta, hogy a 45 milliós kártérítési pénzből Burkáék felújították a házukat, bevezették a gázt és nyílászárókat cseréltek, majd Pesten vettek az egyik lányuknak egy pékséget.

A Debreceni Ítélőtábla két hete megállapította, hogy az ügyészség perújítási indítványa alapos, Az új tárgyalás időpontjáról még nincs információ.