DeDi Péter megoldása a Fidesz választásicsalás-közleményére

politika

Alig tettem fel a kérdést, hogy vajon hol késik a Fidesz reakciója arra, hogy lebuktak választási csalással, és vajon mi lesz a párt közleményében, Magyari kolléga máris megírta a tökéletes NER-szöveget. Persze az igazi úgyis jobb lesz.

Tudják, úgy vagyunk mi ezzel a rezsi ellenes harccal, mint Dobó kapitány volt Egerben. Nálunk is vannak Hegedűsök, akik bizony nem a magyar emberek nótáját húzzák, hanem olyanokét, akik éppen jobban kitömik a zsebeiket.

Úgy látszik, hogy az élet újabb és újabb próbák elé állít minket, kedves barátaim, de akármit is remélnek ellenségeink, az újabb és újabb próbatételek csak erősebbé és erősebbé tesznek bennünket.

Ha azt mondják, hogy nekünk kétszer kell nyernünk, hogy az egyszer érvényes legyen, akkor majd kétszer nyerünk. Ilyen egyszerű ez, kedves barátaim. Nekünk a türelmünk sokáig tart.

Ám egyszer, ha nagyon túlfeszítik ezek a hegedűsök a húrt, akkor az el fog pattanni. Ilyenek ugyanis ezek a hegedűk. És ha elpattan, akkor már nem ők húzzák a talpalávalót, hanem ők fognak úgy táncolni, ahogy mi fütyülünk. Mert azért egyszer mi is az asztalra csapunk, és kimondjuk: eddig és ne tovább!

A rezsi ellenes harc ellenfelei sem tehetnek meg mindent, akármilyen nagy külföldi barátaik is vannak. Ezt jól jegyezzék meg, hölgyeim és uraim.