Most épp ő beszél. Olyan dolgokat mond, mint hogy a család egy sátor, amiben a feleség a váz. Egyből úgy éreztem magam, mint amikor túl nagy zakóban kellett állnom az iskolaudvaron a tűző napon, miközben az igazgatónak kilógott a szőrös lábszára a zonki fölött, ahogy ült a székén. Még a hangsúly is ugyanaz az unott, monoton, "ahogy a csillag megy az égen, dolgozni csak pontosan szépen"-hangsúly.