Csak azért mert értelmi fogyatékos, még nem lehet senkitől elvenni a választójogot

POLITIKA

Erről az ENSZ adott ki állásfoglalást, miután 6 magyar értelmi fogyatékos ez emberi jogi bizottsághoz fordult. Azt kifogásolták, hogy nem szavazhattak a 2010-es országgyűlési és önkormányzati választáson, pedig megértik a politikát.

A 2010-ben hatályos magyar alkotmány szerint ha valaki gondnokság alatt állt, az automatikusan elvesztette szavazójogát. Ez azóta megváltozott, ma már egy bírónak kell arról döntenie minden esetben külön-külön, hogy egy gondnokság alatt lévő személy szavazhat-e, vagy sem.

Ezzel együtt az ENSZ bizottsága azt állapította meg, hogy 2010-es magyar szabályok diszkriminatívak voltak, és az állam csak minden eset külön mérlegelése után veheti el bárkitől a szavazati jogot. (ohchr)