https://444.dpb.hu/assets/2013-10-03T075935Z_714723000_LM2E9A20XRJ01_RTRMADP_3_JAPAN.jpg

Elköltözött az élet Fukusima környékéről

katasztrófa

2011. március 11-én a fukusimai atomerőmű súlyosan megrongálódott egy nagyon erős földrengés és azt kísérő szökőár miatt. Az erőműből szivárgó víz máig komoly veszélyt jelent, a közelben azóta kiürültek a városok és falvak.

Damir Sagolj a lezárt zónában járt, és ott fényképezte végig az egykori élet nyomait, meg ami azóta történt ott. Bár saját elmondása szerint legtöbbször olyan volt, mintha egy csendes horrorfilm helyszínén járna, akadt azért emberekre.

Például a korábbi ápolóra, aki nem volt hajlandó elhagyni a területet, és a magára maradt állatokat gyűjtötte maga köré. De volt, aki csak hozzátartózói sírját látogatta meg az elátkozott területen.

Emlékmű egy elhagyatott ház előtt, hat kilométerre az erőműtől, Namie városában. Mára az egész város üressé vált, az egykori város 20 ezer lakója havonta egyszer különleges engedéllyel visszalátogathat, de éjszakára nem maradhatnak. Az atomerőmű sérülése miatt 160 ezer embernek kellett elhagynia otthonát. (REUTERS/Damir Sagolj)
A partszakaszon még mindig a cunami által összehordott roncsok és szeméthalmok borítanak mindent. (REUTERS/Damir Sagolj )
Üdítős automata a rizsföldön (REUTERS/Damir Sagolj)
Idős nő a lerombolódott temetőben látogat meg egy sírt (REUTERS/Damir Sagolj)
Egy elhagyatott ház belseje (REUTERS/Damir Sagolj)
(REUTERS/Damir Sagolj)
A 8,8-as földrengésről szóló címlapok a kitelepítés napjának reggelén érkeztek. Senki nem nyúlt azóta hozzájuk. (REUTERS/Damir Sagolj)
Biciklik a szintén kitelepített Futaba városának vasútállomásánál. (REUTERS/Damir Sagolj)
Egy iskola tornatermének padlója (REUTERS/Damir Sagolj)
Bár az erőmű közelében nem ajánlott a part közelébe menni, azért időnként felbukannak bátor szörfösök (REUTERS/Damir Sagolj)
Noboru és Nagako Harada minden nap visszajár teheneikhez, amiket ott kellett hagyniuk a szennyezett vidéken. Annak ellenére viselik gondját az állatoknak, hogy tudják, soha nem fogják tudni eladni a húsukat. A katasztrófa előtt még nyolc tehenük volt, azóta szaporodtak, mostmár harmincan vannak. (REUTERS/Damir Sagolj)
Iwaki városa délre fekszik az erőműtől. A helyi szálloda recepcióján hirdetik, hogy mekkora a radioaktivitás mértéke az épületben. (REUTERS/Damir Sagolj )
Növények lepték el a kiürített Namie város vasúti vonalait. (REUTERS/Damir Sagolj )
A 58 éves Keigo Sakamoto Atommal az ölében. A férfi 21 kutyát és több mint 500 gazda nélkül maradt állatot fogadott be otthonába. A korábban ápolóként dolgozó férfi nem volt hajlandó elhagyni a kiürítendő zónát, mai napig Naraha városában él. (REUTERS/Damir Sagolj)
Az atomerőművet is üzemeltető tokiói cég alkalmazottja írtja a túlburjánzott növényeket. (REUTERS/Damir Sagolj )
A térségbe érkező tűzoltók emlékeznek az elhunytakra. (REUTERS/Damir Sagolj )
Orvos vizsgál egy négyéves lányt Iwakiban. Az erőműhöz közel fekvő városban ingyen szűrik pajzsmirigyrákra a gyermekeket, mivel náluk sokkal nagyobb a betegség esélye. (REUTERS/Damir Sagolj )
A lezáráson túl nincs semmi. (REUTERS/Damir Sagolj)