A rendőrök nem tudták kiszedni Rezesová Iphone-jából a SIM-kártyát

Tbg
baleset

Írja a Hvg.hu a négy ember halálát okozó ittas vezetéssel vádolt Eva Rezesová ügyéről készült cikkében.

A lap megszerezte a szlovák milliomosnő híváslistáját tartalmazó dokumentumot, amiből kiderült, Eva Rezesová a baleset idején és az azt megelőző órákban rengetegszer használta a készüléket.

A híváslista szerint egy bizonyos Laska néven elmentett személlyel a baleset pillanatának környékén 3 másodpercig, utána tíz perccel 9 másodpercig beszélt. A baleset augusztus 21-én hajnalban, 4 óra 45 perc körül történhetett.

Eva Rezesová a bíróságon (Fotó: Botos Tamás)

Az áldozatok hozzátartozóinak jogi képviseletét ellátó Hantos Ádám a Hvg-nek azt mondta, az eljárás során nem vizsgálták érdemben, hogy Rezesová mennyit mobilozott, illetve valóban kihangosítóról beszélt-e, vagy a kezében volt a készülék.

A bíróságon nem hallgatták meg azokat sem, akikkel Rezesová beszélt, vagy beszélni, SMS-ezni próbált, továbbá a Vodafone hívásadataiból nem következtettek arra sem, mennyivel is közlekedhetett a BMW-vel.

A lap birtokába került bírósági iratok szerint a rendőrök a felborult autóban találták meg az Iphone-t, amiből kimásolták a híváslistát, felírták a kontaktok számát, de - mint írták a jegyzőkönyvben - a SIM-kártyát sem sikerült belőle kiszedni, mert:

az iphone egységből való eltávolítása csak megfelelő eszközzel lehetséges, amely hatóságom rendelkezésére nem állt.

A telefont és a nő tabletjét végül  még a nyomozati szakaszban visszadták Rezesovának, ami felveti annak lehetőségét, hogy ezután a vádlott fontos információkat tüntethetett el a telefonról.

A lap kérdéseire az ügyben eljáró Budapest Környéki Törvényszék azt válaszolta, azok a bizonyítékokra vonatkoznak, amiket csak az eljárás után, az ítéletben fog értékelni, megválaszolni a bíróság. (Hvg)

A 444 cikkei a Rezesová-perről.