A kormánypárt ezt szerdai sajtótájékoztatóján közölte, miután a múlt hét végén megszökött a házi őrizetből az ároktői rablógyilkos banda házi őrizetben lévő két tagja.
A két férfit rablással és gyilkossággal vádolták, ám ítélet az ügyükben 4 év alatt nem született, az előzetes letartóztatásukat pedig már a jogszabályok szerint nem lehetett meghosszabbítani, kitöltötték ugyanis a maximálisan kiszabható négy évet. Így kerültek házi őrizetbe, ahonnan megszöktek.
Nyomkövető lábperec sem volt rajtuk, mivel nem járultak hozzá annak felszereléséhez, a bíróság pedig nem kötelezhette őket erre.
(MTI)
A banda tagjai az ügyészek szerint idős embereket raboltak ki, és kínoztak meg, ketten bele is haltak a verésbe.
Négy évig vártak az ítéletükre a brutális társaság tagjai. Aztán kiengedték őket. Hat-hét órájuk volt a szökésre.