Az Európai Emberi Jogi Bíróság (EJEB) szerint ha egy szolgáltatónak módjában áll eltávolítani egy kommentet, akkor ezt meg is kell tennie. Még 2006-ban történt, hogy a Delfi című észt portál egyik kommentelője csúnyákat írt egy vállalatvezetőről. Az észt bíróság a portált kötelezte kártérítésre.
A Delfi az EJEB-hez fordult, de pórul járt. A bíróság szerint lett volna lehetőségük, hogy maguk ellenőrizzék és távolítsák el a kommentet, amit az ítélet szerint
meg is kellett volna tenniük.
Az EJEB ítélete szerint az nem elég, ha azután távolítják el a kommentet, hogy azt valaki sérelmezi. Még akkor sem, ha ezt a Delfi amúgy az értesítés után minden vizsgálat nélkül meg is tette.
És mindezt azzal indokolta, hogy a portálnak
kereskedelmi haszna származott a kommentekből.
A bíróság ítéletét innen töltheti le. (Via Sajtótörvény.wordpress)