A norvég Nobel-bizottság idén az OPCW-t díjazta. A szervezet honlapja a bejelentés után nem volt elérhető.
A díjat a szíriai konfliktusban betöltött szerepükért kapták. Az OPCW a huszonkettedik szervezet, ami megnyerte a díjat.
A szervezet felügyeli a szíriai vegyifegyverek megsemmisítését is. Az OPCW székhelye Hágában van, az ENSZ-szel együttműködve dolgoznak.
A díj odaítélésével a bizottság az indoklás szerint maga is hozzá akar járulni a vegyi fegyverek megsemmisítéséhez.
A genfi vegyifegyver-konvenciót elfogadó országok automatikusan tagjai lesznek az OPCW-nek, aminek jelenleg 190 tagja van. Nem tagja Mianmar és Izrael, akik nem ratifikálták el a konvenciót, és Angola, Egyiptom, Észak-Korea és Dél-Szudán, akik szintén nem csatlakoztak a konvencióhoz. Szíria volt a legutóbbi ország, amelyik jelezte csatlakozási kérelmét.
A szervezetet 2010 óta a török Ahmet Üzcümcü vezeti.
Az 1,25 millió dolláros pénzdíjjal is járó díjat Oslóban fogják átadni december 10-én, Alfred Nobel halálának évfordulóján.
Egy norvég adó már órával korábban kiszivárogtatta az OPCW győzelmét. Nem először csináltak hasonlót.