Gondolázás a nemzeti kultúra és a szexualitás viharos vizein

Mint ahogy azt a pillanatképek alapján megjósoltuk, valóban a Polgári Gondola volt a város egyik legnagyobb bulija szombat délután, ahol többek között Káel Csaba, a Müpa és Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója boncolgatta a nemzeti kultúra helyzetét. A dunai hajókázással és némi homoszexualitással színesített eszmecsere idén a „Kultúra Budapesten” címet kapta.

Legnagyobb bánatunkra a kihajózás az idilli időjárás ellenére fél órát csúszott, mivel Vidnyánszky Attila a dress code-botrányáról is elhíresült Kaposvárról érkezett épp, és nehezen tudott leparkolni a belvárosban. Cserébe hallgathattunk spontán versmondást, amiről aztán kiderült, hogy végül is meg lett beszélve előre. Az egyik Ábrányi Emil "Él a magyar" c. költeménye volt, ami a felkonf alapján ma is nagyon aktuális, bár az nem derült ki, hogy az aktualitás „a magyar nem vész el s élni fog!” vagy „a büszke jognak minden vára megdől” sorokra vonatkozott-e inkább.

A programot Balog Zoltán, a Magyar Polgári Együttműködés elnöke nyitotta, aki kiemelte a nemzeti fővárosi intézmények jelentőségét. Arról is beszélt, milyen fontos, hogy Budapest újból felkerüljön a nemzetközi fesztiváltérképre.

Káel Csaba szerint elsősorban nem gazdasági, hanem identitásváltságtól szenvedünk. Ennek egyik okaként azt jelölte meg, hogy a mai filmek és a sorozatok leginkább az amerikai életformáról szólnak, nem pedig „rólunk”. Ő legalább biztos nem bombázza az ismerőseit Breaking bad-es spoiler-gifekkel.

Kiemelte még a Tavaszi, ill. Őszi Fesztivál népszerűsítésének fontosságát is, amelyeket tovább lehetne fejleszteni a gasztronómia irányába is.

Vidnyánszky Attila méltatta az újonnan meghozott színházi törvényt. Megtudtuk, hogy itthon minden ötven kilométerre jut egy társulattal működő kőszínház, a hazai alternatív színházak finanszírozását ért bírálatokat pedig igazságtalannak nevezte. Szerinte a fővárosi és vidéki színházak szembeállítása mesterséges, bár a vidéki intézményeket sújtó finanszírozási aránytalanságok feloldása fontos feladat. A Nemzeti Színház pedig „egy erőmű, amely hatni akar.”

A kávészünetben spottoltuk telefonáló Nemcsák Károlyt , és a Vizi E. Szilveszterrel csevegő Fekete Györgyöt is. A süteményes asztalnál tolakodás volt.

Az előadásokat követő kérdezős blokk tematikája elég változatosan alakult. Az új köznevelési törvény és a „35%-os pedagósus-béremelés” dicsérete mellett – amely ellen az érintettek múlt szombatra tüntetést szerveztek – azért szóba került a hazai színikritikus-képzés esetleges fejlesztése is.

Vidnyánszky az őt támadó kritikusokat katonaként aposztrofálta, akik folyamatosan rá lőnek, de „le fogjuk őket győzni” – mondta. És amúgy is folyamatos kulturális harc és küzdelem zajlik, amit bizonyított azzal is, hogy vagy a harc vagy a küzdelem szó minden mondatában szerepelt.

Káel abban látná az identitásválság problémájának egyik kulcsát, ha végre mindenhol egységesen és ugyanúgy adnák elő a magyar himnuszt, nem pedig mindenféle feldolgozásokban, mert amúgy is épp elég nehéz énekelni.

Egy hozzászólásban szóba került a Himnusz szerzőjének, Kölcsey Ferencnek a szexuális orientációja is, akinek nevében posztumusz Nyáry Krisztián irodalomtörténész coming outolt. „Ha egy magyar kormány ebben az ügyben nyilatkozik, akkor egy olyan mocskot emel fel a földről, amit ilyen nejlonzacskóba szoktak tenni, és bedobják a szemetesbe, amikor az ember kutyát sétáltat” – foglalt állást a hozzászóló szerint releváns kérdésben Káel Balog Zoltán. Szerinte az „ellenoldal” azért foglalkozik a Himnusz szerzőjének esetleges homoszexualitásával, mert „túl erősnek tartja és le akarja rombolni”, szóval „belülről van veszély és nem kívülről.”

Fejér Etelka