Zsigót eltiltották attól, hogy azt mondja Baját ellepte a rasszizmus, az erőszak és a hazugság

Tbg
POLITIKA

Kijött a bajai választási bizottság (HVB) második határozata is a 32-es szavazókörben folyó kampányról. A határozat szerint Zsigó Róbert bajai polgármester pénteken jogot sértett, amikor az MTI-nek eljuttatott közleményében azt állította:

A Gyurcsány-Bajnai-Mesterházy szövetség amióta betette a lábát Bajára, a várost ellepte az erőszak, a rasszizmus és a hazugság.

A sajtóközlemény ellen az Együtt-MSZP-DK-stáb nyújtott be kifogást, mivel az szerintük valótlan tartalmú.

A határozat szerint Zsigó Róbertnek el kell távolítania a sajtóközleményt is.

A HVB jelenleg is ülésezik, ugyanis még két ügyben határozniuk a bajai időközi választással kapcsolatban, a már megszületett mostani és az Összefogás Párt gulyáságyús kampányát érintő hatátozaton túl.